Jó szerencsét! A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeumának honlapja!

Vita a vaskőbányák tulajdonáért

 A Vasmű már 1820-ban sem tudta a maga számára üzembe helyezni a tapolcsányi vaskőbányákat. 1821-ben a társulati közgyűlés felszólította a hámorosi tisztséget, hogy kérjen ismét kutatási engedélyt a szomolnoki bányabíróságtól a tapolcsányi bányákra, mert gr Andrássy dédesi vasgyára számára hivatalosan megszemléltette régebben birtokolt tapolcsányi bányáit, s azokat minden erővel vissza akarja szerezni. Diósgyőr részéről Gistl és Vojtt is bejelentették igényüket, bár a Miksa-féle bányatörvények szerint a gyár igényjogosultsága vitathatóvá vált.

 Végül is mindkét fél megelégedésére alakultak az események: sem a beltéri vasmű tulajdonosa, gr. Andrássy Lipót, sem a dernői nagyolvasztó birtokosa gr. Andrássy György nem ragaszkodott a tapolcsányi bányákhoz, pontosan abból az okból, ami már a XVIII. század végén meghiúsult a diósgyőri vasmű tapolcsányi nagyolvasztójának létesítése: Azóta még jobban fokozódott az akkor is fennállt fahiány, s Andrássyék közelebb voltak a különben is gazdagabb gömöri vasérclelőhelyekhez.

110 éve 1901 április 21.-én halt meg Hölcz Antal gyárépítő-kohópallér

 A felvidéki Szepesség szülötte, Hölcz Antal Szomolnokon látta meg a napvilágot 1835 szeptember 9.-én. Ősei Mária Terézia idejében betelepített szászok voltak a flamand határ környékéről, akik mántáknak tartották magukat és később elmagyarosodtak. Azonban a magyarsághoz való hűségüket mindvégig hangoztatták, sőt később már magyarnak vallották magukat. A Szlovák Érchegység ezen részén akkor gazdag réz, antimon és vaskovand (pirit) lelőhelyek voltak. Ez utóbbit főleg osztrák és német megrendelésre termelték ki kénsav gyártás céljából. 16 évesen már munkába állt bányanövendékként a szomolnoki rézbányáknál. Később kitanulta az ács-és kőműves szakmát és munka mellett elvégezte a rajziskolát (műszaki főiskola) 1860-ban. 1851 augusztus 5-től, 1868 június 27.-ig állt a bányatársaság szolgálatában. Tudását főleg Göllnitzbánya környékén kamatoztatta, de tapasztalat szerzés céljából bejárta Karintia és Stájerország vidékét és mint a kavarópestek, kohók, generátor,-bessemer,- és martinkemencék valamint gyárkémények építésének szakértőjeként tartották számon.

Felkérésre érkezett diósgyőrbe és 1868 július 1.-től, mint ács-és kőművespallér, műszaki felügyelőként alkalmazták. Ideiglenesen nagyszámú családjával (akkor még csak négy gyermeke volt) a felsőhámori Kancellária épületében szállásolták el. Neve nemcsak a kohászat területén épült építmények fémjelzik, hanem a vasgyári lakótelep építésében is résztvett. A vasgyári elemi népiskolát, mint vállalkozó valósította meg.

Napjainkban a gyárban a letarolt durvahengermű legrégebbi kéménye áll még mementóként, emlékezve rá. Gyári altisztként a gyárvezetés negyedik embereként tartották számon. Érdemei elismeréseként 1896-ban, Ő császári fensége I. Ferenc József által adományozott koronás érdemkereszt tulajdonosa lett, majd 1899-ben megkapta a jubileumi érdemérmet 40 évnyi szakadatlan munkája elismeréseként.

248 éve kötötték meg a hubertusburgi békét.

             1763. február 15-én Mária Terézia királynő és II. Frigyes porosz király megbízottai békét kötöttek Hubertusburgban. Ezzel az aktussal lezárult az 1756-ban indult hétéves háború, s a békekötés következményeként Szilézia véglegesen Poroszország birtokában maradt.

Az iparáról híres Szilézia elvesztése a Habsburg monarchiát az iparfejlesztésre sarkallta, s egymás után látnak napvilágot a különböző iparpártoló törvények. A rendeletek mögött nem nehéz felfedezni azt a jogalkotói szándékot, mely részben a Monarchia és azon belül a történelmi Magyarország katonai-gazdasági potenciáljának az erősítésére irányul, a kiaknázható ásványkincseinek a számbavételét célozza meg, amelynek az új energiahordozó (kőszén, tőzeg) használatának a meghonosítása a célja, s amely végső soron az ország ipari-gazdasági modernizálását segíti elő.

            Közvetett módon ez is segítette Fazola Henrik és barátja Markoth Ferenc ásványkincs kutatásait a Mátrában és a Bükkben.

140 éve 1871 március 1.-ére esett a diósgyőri hengersorok indulása. A sínhengerde legfontosabb egységei a következőek voltak:
            - 12 kavarókemence,
            - 8 forrasztókemence,
            - sínsor (pálysín-hengermű, durvasor) 4 hengerállvánnyal,
                                        -  (1 trió, 1trió vagy duó, 2 duó) 650 mm átmérőjű hengerekkel, 150 lóerős gőzgéppel,
            - boccsor (bocsvas-hengermű, középsor) 3 duó hengerállvánnyal, 510 mm átmérőjű hengerekkel,
                70 lóerős gőzgéppel
            -   finomvashengermű (finomsor) 4 hengerállvánnyal (2 trió és 2 duó),
                 300 mm átmérőjű hengerekkel, 40 lóerős gőzgéppel,
           -     egy 100 bécsi mázsás (5600 kg-os) gözpöröly,
           -    két 35 bécsi mázsás (1950 kg-os) gőzpöröly
           -   20 gőzkazán,
                       -  sínjavító (kikészítő) műhely, megfelelő felszereléssel,
                       -  egy bocsvas-olló gőzgéppel,
                      -  egy finomvas-olló gőzgéppel.

276 éve 1735-ben alapította meg Selmecbányán a Bergschulét a mai értelembe vett”iskola” jellegű intézményt a bécsi udvari kamara. Az iskola végül is 1762-ben nyerte el az akadémiai rangot.

A XVIII. századra a hazai bányászat-kohászat termelési, szellemi központja az úgynevezett „ezüst város”, végül is Selmecbánya lett. A hely kiválasztásánál tekintettbe vették, hogy a birodalom területén itt voltak találhatok a legkorszerűbb bányászati-kohászati berendezések.

Iskola alapításra felmerült még Prága neve is, de elvetették, mert ott a szórakozási lehetőségek skálája csábította volna a hallgatókat. Így Selmecbánya lett nemcsak az ország, de az egész monarchia bányászatának szellemi központja.

Kiválasztásának fontos szempont volt, hogy a hallgatók többsége bányatisztviselők és részvényesek, bányapolgárok fiai közül kerüljön ki, akik már gyermekkoruktól kiváló tehetséget mutatnak a bányászathoz, kohászathoz, akik hozzászoktak a bányajáráshoz, a hegyi levegőhöz és a bányászélethez.

A tanév egészévben tartott. A hallgatók megismerkedhettek a bányászathoz, kohászathoz szükséges matematikai ismeretekkel, a minerológiával, metallurgiával, bányaműveléssel.
Emellett fontos szerepet kapott a gyakorlati oktatás, mely többek között az olvasztókohók látogatásában is megnyilvánult. Az akadémián végzett praktikánsok előbb csekélyebb hivatalban próbaképp dolgoztak, majd később érdemeik, képességeik szerint fokozatosan jobb beosztásba emelkedhettek. A fentiekből érzékelhetjük, hogy az akadémiára készülő Fazola Frigyessel szemben milyen követelmények támasztódtak.

Az 1775-ben kiadott első vasgyári ügyviteli szabályzat kötelességévé tette a gyárvezetőnek, hogy a munkások liszttel, hússal és a többi élelmiszerekkel olcsón el legyenek látva. A bányatársulat az első években felállította a gyári élelemtárat. Ennek az intézménynek a felállítására a Miksa-féle bányarendtartás 29. paragrafusa megadja a jogot a bánya-és gyártulajdonosok részére, de azzal a céllal, hogy a munkások, akik egész napon át a bányákban és kohóművekben rendszerint lakott területektől, piactól családtól távol kénytelenek dolgozni, munkahelyükön könnyen hozzájuthassanak a szükséges élelmiszerekhez és ne kényszerüljenek ezekért messze földre járni s ezzel munkaidejük, keresetük javarészét elvesztegetni.

Az élelmiszertár gondviselője a számadó volt, akinek ügyviteli szabályzat szerint legfőbb feladata volt, hogy „idejekorán és amennyire lehetséges olcsó áron a szükséges élelmiszereket beszerezze, azokat kellő mennyiségben, jó minőségben a munkások között kiossza, de csak annyit adjon nekik ételben és italban, amennyit egy havi szabadkeresetükből meg tudnak fizetni. Az élelmiszerüzletből senki más ne vásárolhasson, csak a munkás. Az üzlet minél olcsóbb legyen, egészen mérsékelt haszonnal dolgozzon. Senkit sem szabad kényszeríteni, hogy élelmiszerszükségletét ott fedezze, mindenki oda mehet vásárolni, ahova akar.”

226 éve 1784/85 telén olyan hideg volt a mai Ómassán, hogy a vízfolyások fenékig befagytak és a négy láb magas hó szinte teljesen megbénította a vasmű életét. A kohónál levő mérlegházat tetejéig befújta a hó. A kohó üzem több hónapra leállt. A munkások közül többen csaknem megfagytak a számukra épített faházakban. A faszénfuvarosok több lovát is széttépték a farkasok.

1774-ben veszett farkas mart meg a felsőhámori kis tónál egy kislányt. Farkasok a következő években is veszélyt jelentettek a kohászok számára, több vasgyári lovat is széttéptek.

1831-ben a nagy északkelet-magyarországi kolerajárvány a hámori vasgyárat sem kímélte. A járvány idején a következő gyógymódot alkalmazták: "1 meszely erős borszesz, 1 meszely jó borecet, 1 lat kénpor, 1 lat mustárliszt, 1 lat törött bors, 1 jó kiskanálnyi törött fokhagyma, 1/4 lat kőrisbogár, üvegben összevegyítendő; miközben jól felrázandó." A beteget két erős ember a folyadékkal addig dörzsöli míg meg nem izzad, eközben teát itatnak a beteggel, mely 1/2 rész kamillából és 1/2 rész mozsárvirágból készül. A nagy védekezés ellenére is 42 betegből 27 halt meg. 1849-ben, 1866-ban, 1873-ban és 1913-ban újra felütötte fejét a járvány a vasgyári lakosság körében.

Diósgyőr-Vasgyárban indult meg az országban elsőként a nyolc osztályos elemi iskolai oktatás Keresztes Vencel felügyelő vezetésével az 1914/15-ös évfolyamban.

A diósgyőri gyár legnagyobb létszámmal, 19 404 fővel 1964-ben dolgozott. A gyár és a kiszolgáló szervezetek (anyagelőkészítés, szolgáltatások, közlekedés, oktatási, egészségügyi intézmények, kereskedelem, stb.) ekkor mintegy 25 000 munkavállalónak, a családtagokkal együtt kb. 100 000 főnek (Miskolc akkori lakosságának felének) nyújtottak megélhetést.

1973-ban, nem hivatalos látogatás keretében halálos balesetet szenvedett a martinacélmű üzemcsarnokában Vályi Péter miniszterelnök-helyettes.

A diósgyőri kohászat történetének legnagyobb beruházása a kombinált acélmű építése volt. Az 1970-es évek árfolyamán számolva 10 milliárd Ft-ba került kiemelt állami beruházásnál 200 ezer m3 betont építettek be, ami elegendő lett volna három Népstadion felépítéséhez. 23 ezer tonna acélszerkezetet használtak fel, négyszer annyit, mint az Erzsébet-híd építésénél. 22 ezer tonna gépi berendezést építettek be. A főcsarnok alapterülete 30 ezer m2, amelyen három futballpálya férne el. Az üzem magassága 54 m.

A diósgyőri nagyolvasztókból az indulástól, 1926. augusztus 17-től a kohók megszüntetéséig, 1996. november 4-ig 24 002 215,5 tonna nyersvasat gyártottak.

A diósgyőri acélgyártó kemencékben 1879-2005-ig 45 046 939 tonna acélt gyártottak. Ez a mennyiség (54 kg/folyóméter súlyú sínnel számolva) elegendő lenne arra, hogy az Egyenlítő mentén a Földet 10,4-szer megkerülő sínpárt készítsenek belőle.

A Fazola Feszitvál fő támogatói:

Miskolc M. J. Város Önkormányzata

- Kohászati Ágazati Párbeszéd Bizottság

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeuma          Tel: (+36)46/379-375          E-mail: kohmuz@kohmuz.t-online.hu

A múzeum fenntartója az

                                               Utolsó módosítás dátuma: 2012.01.18. 14:24